Prána és pránájáma

A pránáról ugyanolyan nehéz magyarázatot adni, mint Istenről. A prána az az energia, amely áthatja a világegyetemet, annak minden szintjén. A prána fizikai, mentális, értelmi, szexuális, szellemi és kozmikus energia. Minden rezgő energia prána. A különféle fizikai energiák, mint például a hő, a fény vagy a tömegvonzásból, a mágnességből és az elektromosságból adódó energia, szintén prána. Ugyancsak ez az az élőlények mindegyikében meglévő rejtett vagy potenciális energia, amely veszély idején akár teljes mértékben felszabadul. A prána az elsődleges mozgatója minden tevékenységnek. Energia, mely létrehoz, oltalmaz és megsemmisít. Az életerő, a cselekvés képessége, az elevenség, az élet és a szellem mind- mind a prána különféle formái.

Az upanisadok szerint a prána az élet és a tudatosság alapelve, melyet az igaz Önvalóval (Átman) azonosnak tekintenek. A prána a világegyetemben lévő összes lény életének lélegzete. Általa és belőle léteznek, és amikor meghalnak, egyéni lélegzetük feloldódik a kozmikus lélegzetben. A prána az Élet Kerekének tengelye. Minden benne találja meg az alapját. Áthatja az életadó Napot, a felhőket, a szeleket (vájuk), a Földet (prithiví) és az anyag minden formáját.  Létező (szat) és nem létező (aszat). Minden tudás forrása. Ez a szánkhja filozófia Kozmikus Embere (a Purusa). A jógi ezért a pránában menedéket.

A pránát általában légzésnek fordítják, azonban ez csak egyike számtalan megnyilvánulásának az emberi testben. Ha a lélegzet megáll, megáll az élet is. Ősi indiai szentek tudása szerint a test minden feladatát ötféle életenergia hajtja végre (prána vájuk), nevezetesen a prána (itt a gyűjtőnév jelöli a partikulárist), apána, szamána, udána és vjána. Mindezek az egyetlen kozmikus éltet erőnek (életszél), a létezés minden lényben meglévő ősi elvének a sajátos megnyilvánulásai. Isten egy, de a bölcsek számtalan néven nevezik Őt- így van ez a pránával is.

A prána a mellkasi tájékon mozog, és szabályozza a lélegzetet. Felszívja az éltető légköri energiát. Az apána az alhasi részen mozog, és szabályozza a vizelet, az ondó és az ürülék kiválasztását. A szamána fűti a gyomor tüzét, elősegítve az emésztést és fenntartva a hasi szervek összehangolt működését. Egységbe szervezi az ember durvatestét. Az udána, amely a torokrészen (pharynx és larynx) mozog, szabályozza a hangszálakat, valamint a levegő és a táplálék felvételét. A vjána az egész testet átjárja, szétosztva a táplálékból és a légzésből nyert energiát az ütőereken, visszereken és idegeken keresztül.

A pránájámában a prána- vájut a befelé irányuló lélegzet, az apána- vájut pedig a kifelé irányuló lélegzet hozza mozgásba. Az udána az energiát a gerinc alsó részétől az agyhoz emeli. A vjána fontos szerepet játszik a prána és az apána működésében, mivel közvetítőként az energiát az egyiktől a másikig szállítja. 

Van ezenkívül még egy kiegészítő ötös felosztás is, amelyet upapránákként vagy upavájukként ismernek, nevezetesen a nága, a kúrma, a krikara, a dévadatta és a dhanandzsaja. A nága a hasat feszítő nyomást csökkenti böfögés formájában. A kúrma szabályozza a szemhéj mozgásait, megakadályozva azt, hogy idegen anyag kerüljön a szembe; ugyancsak felügyeli a szivárványhártya méretét, szabályozva a látáshoz szükséges fény erejét. A krikara megakadályozza, hogy anyagok kerüljenek fel az orrjáratokba és le a torokba, tüsszentést vagy köhögést idézve elő. A dévadatta ásítást okoz, és alvásra kényszerít. A dhanandzsaja váladékot hoz létre, táplál, és benne marad a testben még a halál után is, olykor felpuffasztva a tetemet.

Az ájurvéda szerint a váta, ami a három alaptulajdonság (dósa) egyike, lényegében a prána másik neve. A Csaraka szanhitá a váta szerepét ugyanolyan módon magyarázza, mint a jóga szövegek a pránáét. A prána tevékenységének egyetlen észlelhető megnyilvánulása a tüdő mozgása, melyet belső energia működtet, és ez idézi elő a légzést. 

Csitta és prána

A csitta és a prána állandó kölcsönhatásban vannak. Ahol ott van a csitta, oda összponosul a prána, és ahol ott van a prána, oda összpontosul a csitta. A csitta olyan járműre hasonlít, amelyet két nagy erő hajt, a prána és a vászaná (vágyak). A csitta az erősebb hajtóerő irányába mozdul. Ahogy a labda visszapattan a földről, úgy hányodik a szádhaka is a prána és a csitta mozgásának megfelelően. Ha a lélegzet (prána) kerül előtérbe, akkor a vágyak szabályozottak, az érzékek ellenőrzés alá kerülnek, az elme pedig lecsendesül. Ha a vágyak felülkerekednek, akkor a légzés egyenlőtlenné válik, és az elmén izgatottság lesz úrrá.

A Hatha jóga pradipiká harmadik fejezetében Szvátmáráma azt állítja, hogy amíg a lélegzet és a prána nyugodt, addig a csitta szilárd, és nem lehetséges magömlés (shukra= mag, sperma). Idővel a szádhaka növekvő életenergiája magasabb rendű és nemesebb törekedésekké finomodik. Ezt követően az úrdhva- rétasz (úrdhva= felfelé; rétasz= sperma), állapotát éri el, midőn olyasvalakivé válik, aki szublimálta a nemi energiáját és a csittáját, hogy feloldódhasson a tiszta tudatosságban.

Pránájáma

A "prána" lélegzetet, légzést, életet, életképességet, energiát vagy erőt jelent. Ha számban használatos, akkor bizonos létfontosságú légzésekre vagy energiaáramlatokra (prána- vájuk) utal. Az ájáma kihúzást, megnyújtást, kitágítást, hosszúságot, szélességet, szabályozást, meghosszabítást, mérséklést vagy ellenőrzést jelent. Így a pránájáma jelentése a légzés meghosszabítása vagy annak mérséklése. A Shiva szanhittá váju- a szádhanának (váju= lélegzetet; szádhana= gyakorlás, kutatás) hívja. Patandzsali a Jóga szútrákban (II. 49- 51.) úgy írja le a pránájámát, mint a levegő felvételének és kiárasztásának szabályozását egy szilárd testhelyzetben.

A pránájáma művészet, és mint ilyen, megvannak a tehnikái, amelyek szándékos, ritmikus és erőteljes mozgásra és kitágulásra bírják a légzőszerveket. Részei a finom áramlású belégzés (púraka), amely hosszú és megszakítatlan, a kilégzés (récsaka) és a légzésvisszatartás (kumbaka). A púraka élénkíti a szervezetet; a récsaka az elhasznált levegőt és a méreganyagokat bocsátja ki; a kumbhaka pedig szétosztja az energiát az egész testben. Mozdulatai a következők: a tüdő és a mellkas vízszintes kitágítása (dairghja), fűgőleges emelése (áróha) és kerületi növelése (vishálata). A pránájáma módszereit és technikáit a későbbi fejezetekben mutatjuk be.

Ez a fegyelmezett légzés segíti az elme összpontosítását, és lehetővé teszi, hogy a szádhaka vasegészségű és hosszú életű legyen.

A pránájáma nem csupán a test és lélek egybetartásáért folytatott automatikus, megszokott légzés. A bőséges oxigénfelvétellel, amelyet a pránájáma meghatározott technikái biztosítanak, finom kémiai változások mennek végbe a szádhaka testében. Az ászanák gyakorlása megszünteti azokat az elzáródásokat, amelyek akadályozzák a prána áramlását, a pránájáma gyakorlása pedig szabályozza ezt az áramlást az egész testben. Ezzel egyidejűleg szabályozza a szádhaka minden gondolatát, vágyát és megmozdulását, előidézve azt a higgadtságot és óriási akaraterőt, amely szükséges ahhoz, hogy valaki önmaga mestere lehessen.

Nádík és csakrák

A nádí szó a nád gyökből ered, amely üreges szárat, hangot jelent, rezgést és zengést jelent. A nádík csővezetékek, járatok vagy csatornák a testben, amelyek levegőt, vizet, vért, tápanyagot és egyébb alkotórészeket szállítanak. Ezek a mi ütő- és visszereink, hajszálereink, a hörgőcskéink és így tovább. Ugyanezek a nádík az úgynevezett finom- vagy szellemtestünkben- amely nem mérhető sem súlyra, sem kiterjedésre- a kozmikus, az éltető, a termékenyítő és egyébb energiák, továbbá az érzékelés, a tudatosság és a szellemi kisugárzás csatornái. A nádíkat feladatuk szerint más és más névvel iletik. A nádíkák például kis nádík, a nádícsakrák pedig idegdúcok és idegfonatok, méghozzá mind a három testben- vagyis a durva-, a finom-, és az okozati testben. A finom- és az okozati test létezése a tudósok és az orvosok körében nem elismert. 

A Varáhópanisad (V. 54- 55.) leírása szerint a nádík behálózzák a testet, a talptól a fej tetejéig. Prána van bennük, az élet lélegzete, és ez az élet az Átmanban lakozik, Shaktinak, az élő és élettelen világok teremtőjének székhelyén.

Minden nádí két központ valamelyikéből ered, vagy a kandaszthánából- valamivel a köldök alól-, vagy pedig a szívből. A jógaszövegek egyetértenek abban, hogy ezek honnan indulnak ki, abban azonban nem mindig, hogy hol végződnek.

A köldök alól kiinduló nádík

Tizenkét ujjnyival a végbél és a nemi szervek fölött, alig valamivel a köldök alatt található egy tojás formájú térség, melyet kandának hívnak. Azt mondják, 72 000 nádí terjed szét innen az egész testben, melyek mindegyike újabb 72 000- be ágazik szét. Minden irányba futnak, és a kivezetéseik száma, ahogy a feladataik száma is, temérdek.

A Shiva szanhitá 350 000 nádít említ, melyekből állítása szerint tizennégy fontos. Közülük három legfontosabb a szusumná, az idá és a pingalá.

A szusumná, amely a gerinc közepén fut végig, gyökerénél osztott, végződése pedig a fej tetején, az ezerszirmú lótuszban (szahaszrára) található, amely a tűz (agni) székhelye. A Varáhópánisad (V. 29., 30.) lángolóként és ragyogóként (dzsvalanti) írja le, valamint a hang megtestesüléseként (nádarúptini). Más néven a "Világegyetem fenntartójának" (Vishvadhárini: vishva= világegyetem, dhárini= fenntartó), brahmanádínak és brahmanyílásnak (Brahmarandhra) is nevezik.Természete a világosság (szattva). Boldogság tölti el a szádhakát, amikor a prána belép ide, és elnyeli az időt.

A szívből kiinduló nádík

A Kathópanisad (VI. 16., 17.) és a Prashnópanisad (III. 6.) szerint az Átman, melyet hüvelyknyinek mondanak, a szív mélyén honol, melyből a 101. nádí indul ki. A Cshándógjópanisad (III. 12. 4.) szerint ahogy az ember külső burka a fizikai test, úgy belső lényege a szív (hridajam) (VIII. 3. 3.), ahol az Átman időzik. Nevezik még antarámának (lélek, szív vagy tudat), antahkaranának (a gondolat, az érzés és a tudatosság forrása) és csidátmának (az érvelés és a tudatosság képességének) is.

A szív itt a fizikai és a szellemi szívet is jelenti. Minden éltelő lehelet vagy szél (váju) ott ver gyökeret, és nem megy azon túl. Ez az a hely, ahol a prána tettre késztet, és tevékennyé teszi az értelmet (pradzsnyá). Az értelem azután a gondolkodás, a képzelet és az akarat forrásává válik. Midőn az elme féken van tartva és az értelem a szívvel egyesül, feltárul az Önvaló. (Shvétáshvatarópanisad (IV. 17.)

E 101. nádí mindegyikéből 100 finomabb nádí sugárzik ki, melyek mindegyike újabb 72 000- be ágazik szét. Ha az öt szél (váju) (nevezetesen; prána, apána, udána, vjána és szamána), valamint a nádík között megvan az összhang, akkor a test földi paradicsommá válik; ha azonban diszharmónia van közöttük, akkor a test betegségek csataterévé válik.

A 101 nádíból csak a csitrá oszlik két részre a szusumná tövénél. A csitrá egyik része felfelé fut, egészen a Brahma- nyílásig, amely a fej tetején, a szahaszrára csakra fölött található. Ez a Legfelső Szellemhez (Parabrahman) vezető kapu. A csitrá másik fele lefelé, a nemi szervekhez fut, a mag kibocsátása végett. Azt mondják, hogy a halál időpontjában a jógik és szentek tudatosan a Brahmarandhrán keresztül távoznak. Mivel ez a nyílás a szellemi, illetve az okozati testen (kárana sharíra) van, így se nem látható, se nem mérhető. Amikor a prána felfelé emelkedik a csitrán át a csakrákon keresztül, magával viszi a ragyogást (ódzsasz), az az a spermában lakozó teremtő energiát. A csitrá ekkor átalakul Brahma- nádívá, más néven pára- (legfelsőbb) nádívá. Ilyenkor a szádhakában átértékelődik a nemi gerjedelem, és minden vágytól függetlenné, úrdhva- rétává válik.

Dhamaní és szirá

A nádík, a dhamaník és a szirák a fizikai és a finomtesten belüli csőserű szervek, melyek energiát szállítanak különféle formákban. A legmegfelelőbb hasonlat a narancsé: annak héja durva- (szthúla) testnek felel, míg a hártyák a finom-(szúksma) testet, a lédús rostokból álló gerezdek pedig az okozati (kárana) testet jelképezik. A nádík levegőt, dhamaník vért szállítanak, a szírák pedig szétosztják az éltető magenergiát a finomtest minden részében.

Az ájurvéda az élet és a hosszú élet tudománya. Írásai szerint, melyek az ősi indiai gyógyászatról szólnak, a szirák a szívböl indulnak ki. Vért (rakta) és nemző életenergiát (ódzsasz) szállítanak a szívből és a szívhez. A szirák a szívhez közel vastagabbak, majd ahogy szétágaznak, egyre vékonyabbá válnak, akár a falevél erei. Közülük hétszázat fontosnak tartanak. Négy egyenlő csoportra osztják őket, melyek mindegyika valamely alaptulajdonségot táplál: a szél (váta) a test megfelelő működéséről, az epe (pitta) a szervek összehangolásáról, a váladék (kapha) az izületek szabad mozgásáról, a vér (rakta) pedig az oxigén, valamint az életenergia rá jellemző formájának keringetéséről  gondoskodik.

A nádík és a vérkeringés

A shiva szanhitá (V. 52- 55.) állitása szerint az étel megemésztése során a legjobb részt a finomtest (szúksma sharíra) táplálására, a közepes minőségü részt a durvatest (szthúla sharíra) táplálására továbbítják a nádík, a legsilányabb részt pedig széklet, vizelet és verejték formájában ürítik ki.

Az élelem, amit elfogyasztunk, tápláló nedvé alakul át, és ez bizonyos járatokon vagy csatornákon továbbítodik, amelyeket az ájurvédikus szövegek szrótaként- ez a nádí szinonímája- ismernek. Szerepük igen változatos, mivel éppúgy szállítanak életenergiát- azaz pránaként ismert lélegzetet-, vizet, vért és más anyagokat a különféle szervekhez, a csontvelőhöz és az ínszalagokhoz, mint ahogy elvezetik a spermát, a vizeletet, a székletet és a verejtéket is.

A légzés során a nádík, a dhamanik és a szirák kettős feladatot látnak el: a beáramló levegőből felveszik az életenergiát és kilökik a visszamaradó méreganyagokat. A bejövő lélegzet a légcsövön át a tüdő felé tart, behatol a hörgőkbe (dhamanik), majd onnan tovább a légzsákocskákba (szirák). A vér felveszi az energiát az oxigénből, majd a nádikban lévő prána segítségével átszűri azt dhamanikba. Ez átalakítja a magfolyadékot éltető magenergiává (ódzsasz), majd kibocsátja azt a szírákba. A szírák szétosztják ezt az energiát, ami által a test és az agy megújult erőre tesz szert. A szírák azután kiválaszják az elhasználódott energiát és az olyan felgyűlt méreganyagokat, mint például a szén- dioxid. Ezek először a dhamanikba kerülnek, majd a dhamanikon át a légcsőbe jutnak, hogy onnan kilélegezzük őket.

A Varáhópanisad (V. 30.) a testet olyan "drágakőnek" nevezi, amelyet esszenciális alkotóelemek töltenek meg (ratna púrita- dhátu). A pránájáma során a vérnek nevezett esszenciális alkotóelem (dhátu) dús és finom, mint egy drágakő, mivel felveszi a különféle energiákat. A nádik, a dhamanik és a szirák szagokat, ízeket (ételesszenciákat), formákat, hangokat és értelmet (dzsnyána) is közvetítenek. A jóga, azzal, hogy tisztán tartja e csatornák mindegyikét, segíti a megfelelő működésüket, védetté teszi a testet a betegségekkel szemben, és eleven ffelfogóképességet biztosít, miáltal a szádhaka hozzákezdhet teste, elméje és lelke megismeréséhez (Varáhópanisad V. 46- 49.).

Néhány nádi, dhamani és szírá megfelelhet a légző- vagy a keringési rendszer valamely ütőerének, visszerének vagy hajszálerének, de ugyanígy lehetnek ezek a fizikai vagy lélektani test ideg-, nyirok-, mirigy-, emésztő- vagy genito- urinális (húgy- és ivarszervi) rendszeréhez tartozó idegek, csatornák vagy csővezetékek, mint ahogy vannak olyanok is, amelyek életenergiát (prána) szállíthatnak a mentális testhez, megértésenergiát (vidzsnyána) az értelemtesthez és szellemi energiát az okozati vagy spirituális testhez. Az egyes nádik végpontja valamelyik tüsző, sejt vagy hajszál. Ezek úgy működnek, mint a különféle energiák be- és kibocsátói. A durva-, a finom- és az okozati testben együttesen 5,9 milliárd áramlik. Nen csoda, ha azt állítják, hogy az egész test tele van nádikkal.

Kundaliní

A kundaliní az isteni kozmikus energia. Eredetét tekintve a kundala szóból származik, ami gyűrűt vagy tekervényt jelent. A szunnyadó energiát egy alvó kigyó jelképezi három és félszer összetekeredve: farka a szájában van, amely lefele néz. A szusumná üreges alján fekszik, kétujjnyira a nemi szervek alatt és kettővel a végbélnyílás felett. 

A három tekervény a három tudatállapotot (avaszthá) jelképezi, nevezetesen az éber (dzságrit), az álmodó (szvapna) és a mély alvás (szusupti) tudatállapotát. Van egy negyedik állapot is, a turíja amely ötvözi és meghaladja az előbbieket: ez utóbbit az utolsó fél tekervény jelképezi. A turíja a szamádhiban valósul meg.

A hadha jóga pradípiká (III. 1.) szerint ahogy Ádi Shésa, a Kígyók Ura fenntartja a világegyetemet, úgy támogatja a kundalíni is a jóga minden tanítványát. 

Azt az energiát amely az idán, a pingalán és a szusumnán át halad, bindunak nevezik, amely szó szerint egy részek vagy kiterjedés nélküli pont. E három nádí, a Hold, a Nap és a tűz nádíait képviseli. A kundalini szó elterjedése előtt a "tűz" (agni) szót használták azon isteni erő erzékeltetésére, amely megtisztít és felfelé emelkedik, mint a tűz. A jóga gyakorlás során az összetekeredett kígyószerű arra késztetjük, szája felfelé forduljon. Úgy emelkedik felfelé a szusumnán keresztül, a csitrán át (kisugározva a szívből), akár a gőz, míg csak el nem éri a szahaszrárát. Ha a kundaliní teremtő energiája (shakti) felébredt, az idá és a pingalá beleolvadnak a szusumnába (shiva szanmhitá, V. 13.).

A fém megfinomodik, midőn kiolvasztják belőle a salakot. A szádhaka, a jógagyakorlás tüze által felégeti önmagában a vágy, a harag, a kapzsiság, az elvakultság, a büszkeség és az irígység tisztátalanságait. Ekkor az értelme megtisztul. A benne szunnyadó kozmikus energia éberré válik Isten és a guru kegyelme álltal (Hatha jóga pardípiká, III. 2.). Ahogy ez az energia felfelé emelkedik, a szádhaka mind jobban ráhangolódik az istenire. Megszabadul a tettek gyümölcséhez való ragaszkodástól (karma mukta), és az élethez való kötődéstől (dzsívanmukta).

Tantrikus szövegek szerint a pránájámánek az a célja, hogy a kundalinínek nevezett szunnyadó energiát (shakti), a testünkben lévő isteni kozmikus energiát felébressze, amely a gerincoszlop tövénél lévő múládhára csakrában található, annak az idegfonatnak a helyén, amely a medencében, a végbélnyílás felett, a gerinc tövében helyezkedik el. Ezt az energiát kell felébreszteni, majd felemelni a szusumná mentén, a múládhára csakrától a fejben lévő ezerszirmú lótuszig (szahaszrára), az agy ideghálózatáig. Áthatolva a közbülső csakrákon, végül egyesül a Legfelsőbb Lélekkel. Mindez jelképes leírása annak a magban lévő óriási életerőnek, amely az uddíjána, a múla bandhák és az önmegtartóztatás révén jelenik meg. Szimbólikus leírása ez a szexuális energia átszellemítésének.

Amikor a kundaliní eléri a szahaszrárát, a szádhaka többé nem érez elkülönültséget, és minden önlétezés megszűnik számára. Átlép az idő és a tér korlátain, eggyé válik a világmindenséggel.

Csakrák

A csakra szó kereket vagy karikát jelent. A csakrák lobogó kerekek, kisugárzó energiák, amelyek a gerinc mentén lévő életerőközpontoknál helyezkednek el, összekötve a nádíkat a különféle burkokkal (késhák).

Ahogy az antenna befogja a rádióhulámokat, melyeket a vevőkészülék azután hanggá alakít, ugyanígy fogják a csakrák is a kozmikus rezgéseket, hogy szétosszák azt az egész testben a nádíkon, a dhamanikon és a szirákon át. A test a világegyetem megfelelője, mikrokozmosz a makrokozmoszban; úgy a durva, mint a finom és szellemi szinteken.

A jóga szövegek szerint még két fontos energiafajta járja át a teset: egyikük a Naptól, a pingála nádín keresztül áramlik, másikuk a Holdból, az idá nádín keresztül terjed tovább. E két áramlat keresztezi egymást a csakrákban, tehát azokban az életerőközpontokban, amelyek a szusumná, azaz a gerincvelőben lévő tűz- nádí mentén helyezkednek el.

Ahhoz, hogy a testben gerjesztett energiák megmaradjanak és, hogy szétszóródásuknak elejét vegyük, ászanákat és múdrákat (pecsétek), pránájámákat és bandhákat írtak elő. Az így létrehozott hő azt eredményezi, hogy a kundalíni kitekeredik. A kígyó felemeli a fejét, belép a szusumnába, és arra kényszerul, hogy csakráról csakrára felfelé emelkedjen, egészen a szahaszráráig.

A pránának az emberi szervezetben való gerjesztése és szétoszása az elektromos energiáéhoz hasonlítható. Az aláhulló víz vagy a megnövelt gőznyomás energiája megforgat egy mágneses térben lévő turbinát, és ezáltal elektromosságot gerjeszt. Az elektromosságot akkumulátorokban tárolják, majd transzformátorokban tovább alakítják, szabályozva a feszültséget és az áramerősséget. Ezt azután veztékeken továbbítják, hogy városokat világítson meg és gépeket működtessen. A prána olyan, mint a lezúduló víz vagy a megnövelt gőznyomás. A mellkasi rész a mágneses mező, a be- és kilégzés, valamint a légzésvisszatartás folyamatai, olyanok mint a turbinák, míg a csakrák az akkumulátorokhoz és a transzformátorokhoz hasonlítanak. A prána álltal létrehozott energia (odzsasz) olyan mint az elektromosság. A csakrákban ez le- vagy feltranszormálódik, majd pedig a nádíkon, dhamanikon és a szírákon át, melyek a szállítóvezetékeknek felelnek meg, szétosztódnak az egész szervezetben. A gerjesztett energia nincs megfelelően szabályozva, tönkreteszi a részegységeket és a berendezést. Ugyanez a helyzet a pránával és az ódzsázzal is, mivel azok tönkretehetik a szádhaka testét és tudatát.

A fő csakrák a következők: (1) múládhára (múla= forrás, ádhára= támogatás, életerő, alkotórész), amely a medencében a végbélnyílás fölött található; (29 szvádhisthána (az életerő központja) amely a nemi szervek fölött helyezkedik el; (3) manipúraka, amely a köldökben található; (4) szúrja (Nap) és (5) manasz (elme), amely a köldök és a szív között  vannak; (6) anáhata (szív) a szív térségében; (7) vishuddhi (tiszta) a garat táján; (8) ádzsnyá (parancs) a szemöldökök között; (9) szóma a Hold az agy középpontjában; (10) laláta, a homlok tetejénél; és (11) szahaszrára, amelyet ezerszirmú lótusznak neveznek, és az agyban található. Ezek közül a legfontosabbak a múládhára, a szvádhisthána, a manipúraka, anáhata, a vishuddhi, az ádzsnyá, és a szahaszrára.

A múládhára csakra a föld elem (prithiví tattva) és a szaglás székhelye. Ez az alapja az annamaja kóshának, a táplálék testnek, amely az étel feldolgozásával és az ürülék kibocsáttásával áll kapcsolatban. Ha ez a csakra aktiválódik, a szádhaka vérmérséklete kiegyensúlyozott lesz, és készen áll arra, hogy a szexuális energiáját átszellemítse (úrdhvarétasz).

A szvádhisthána csakra a víz (ap) és a íz székhelye. Ha aktiválódik, a szádhaka megszabadul a betegségektől és kicsattanó egészségre tesz szert. Mivel nem érez fáradtságot, barátságos és részvétteljes lesz.

A manipúraka csakra a tűz elem (agni) székhelye, és ha aktiválódik, a szádhaka nem veszti el fejét még kedvezőtlen körülmények között sem.

A szádhisthána és a manipúraka csakra alkotják a pránamaja kósha, azaz az élettani test alapját. A kettőnek együtt kell mozogni a pránájáma be- és kilégzése alatt, összehangolva a feladataikat.  

A szúrja csakra, amelyet solar plexusként vagy napfonatként (hasi idegközpontként) ismernek, a köldök és a rekeszizom között helyezkedik el. Jó egészségben tarja a hasi szerveket, és növeli az ember élettartamát.

A manasz csakra a szúrja és az anáhata között van. Ez a székhelye az érzelmeknek, a lángra gyúló eszméknek és az alkotóképességnek. A manasz csakra a légzésvisszatartást is tartalmazó pránájámákkal stabilizálható.

Az anáhata csakra a fizikai és szellemi szív környékén található. A szél (váju) elem, valamint a tapintás székhelye.

A manasz és az anáhata csakrák képviselik a pszichikai testet (manómaja kósha). Ha aktiválódnak, a szív megerősödik, és felébred benne az odaadó tisztelet (bhakti) és a tudás (dzsnyána). E csakrák megszabadítják a szádhakát az érzékek élvezetétől, és arra késztetik, hogy kövesse a szellemi utat.

A vishuddhi csakra, amely a torok térségben, a mellkas fölött és a nyak tövénél található, az éter elem (ákásha) székhelye. Ez a csakra az értelemtest (vidzsnyánamaja kósha) képviseli. Ha aktiválódik, a szádhaka értelmi ereje megnő. Nő a felfogóképessége, beszéde szabatos, világos és gördülékeny lesz.

Az ádzsnyá csakra a derűs öröm lakhelyének (ánandamaja kósha) felel meg. Ha aktiválódik, a szádhaka képessé válik arra, hogy tökéletessen szabályozza a testét, és szellemi kisugárzásra tesz szert.

A szóma csakra a test hőmérsékletét szabályozza.

Ha a laláta csakra aktiválódik, a szádhaka képes lesz a sorsát a kezében tartani.

A szahaszrára csakra, amelyet szahaszrára dalának (dala= hadtest, sokaság) is ismernek, a Legfelső Szellem (Parabrahman) székhelye a brahmanádi vagy szusumná végén.

Ha a kundaliní- energia elérte a szahaszrárát, akkor a szádhaka átjutott az akadályokon, és felszabadult lélekké (sziddha) vált. Erre az állapotra úgy hivatkoznak a Sat csakra nirúpanában, mint az "üresség állapotára" (shúnja désha).

---

 

Oldal: A jóga elmélete 2. (részlet)
Napkertviz - © 2008 - 2024 - napkertviz.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat