Napkertviz

Shavászana (relaxáció)

Shava szanszkrittul hullát jelent, az ászana pedig testtartást. A shavászana tehát olyan testtartás, a holttestéhez hasonló, és olyan élményhez vezet, mint a halál állapotában való időzés, bepillantást nyújtva oda ahol szívfájdalmaknak és a hús- örökség megrázkódtatásainak vége szakad.A shavászana relaxációt jelent, ezért regeneráció is. Nem pusztán üres elmével való hanyattfekvés és merev nézés, és nem is olyasmi, ami hortyogással ér véget. Tökéletes végrehajtása szempontjából az egyik legnehezebb jógaászana, ám egyúttal a legfrissítőbb és leghasznosabb is.

A tökéletes shavászana tökéletes fegyelmet követel. Könyű lazítani néhány percig, ám úgy tenni ezt, hogy az mentes legyen fizikai mozgástól vagy az értelem ingadozásától, már hosszú képzést igényel. Eleinte a shavászanában való hosszabb időzés nemcsak az agynak nagyon kényelmetlen, de a testet is kiszáradt fához hasonlónak érezzük. Bizsergető érzetek tapasztalhatók a végtagok bőrén, és ezek csak fokozódnak, ha a testtartást továbbra is fenntartjuk.

Ritmus

Ha a shavászanát jól hajtják végre; a lélegzet úgy halad, mint a fonal, amely egy nyaklánc gyöngyszemeit tartja össze. A gyöngyszemek a bordák, amelyek lassan, nagy egyenletességel és méltósággal mozognak. Méltósággal, mert amikor valaki ebben a világos állapotban van, akkor a teste, a lélegzete, az elmélye és az agya megindul az igaz Önvaló (Átmá) felé, mint a pók midőn visszatér hálója közepébe. Ebben a pillanatban a szamáhita csitta (az elme, az értelem és az én egyensúlya) érezhető.

Kezdetben a bordák nem lazulnak el, a lélegzet durva és egyenetlen marad, az elme és az értelem pedig ingadozik. A test, a lélegzet, az elme és az értelem nem egyesült még az Átmával vagy Önvalóval. A szabályos shavászanához a test, a lélegzet, az elme és az értelem egységére van szükség, miközben az Önvaló tartja a gyeplőt. Mind a négy tisztelettudóan meghajol az Átmá előtt. A csitta- vagyis a manasz, a buddhi és az ahankára vagy "én" (mint az "én tudom" bizonyosságának rögzítője)- szamáhita csittává válik, amelyben az elme, az értelem és az ego egyensúlyba kerülnek. Ez a nyugalom állapota.

Ez az állapot a test, az érzékek és az elme fegyelmezésével érhető el. Ez azonban nem tévesztendő össze a csenddel. A nyugton maradásban van bizonyos ridegség az akaraterő következtében. Itt a figyelem arra összpontosul, hogy a tudatosságot (csitta) nyugton (dhráraná) tartsa;  a csendben viszont a figyelem kiterjed és felszabadul (dhjána), az akarat pedig elmerül az Átmában. A nyugton maradás és a csend közötti effajta finom külömbségről csak a tapasztalat által lehet tudomást szerezni. Shavászanában arra teszünk kísérletet, hogy elérjük a csendet mind az öt burokban vagy kóshában, azaz az annamaja- kóshában (lélektani burok), a manómaja- kóshában (szellemi vagy érzelmi burok), a vidzsnyánamaja- kóshában (értelmi burok) és az ánandamaja- kóshában (az üdvösség- test burok), amelyek beburkolják az embert, bőrétől az Önvalóig.

A csillag energiától lüktet, az energia pedig fénysugarakká alakul, amelyeknek fényévekig tarthat, hogy eljussanak szemünkhöz a Földre. Az Átman egy ilyen csillaghoz hasonló: továbbítja és az elmébe vési mindazt, ami számára kedves és kívánatos. Ezek a szunnyadó kívánalmak, akár a fénnyé való csillagenergia, újból felszínre bukkanhatnak az elme- szinten, megtörve a csendet. 

Először érjük el a test nyugalmát. Utána szabályozzuk a légzés finom mozzanatait. Ezt követően tanuljuk meg az elme, az érzelmek és az értelem csendjét. Innen haladjunk tovább, és ismerjük meg, kezdjük tanulmányozni az Önvaló nyugalmát. Csakis ez után lehetséges, hogy a gyakorló egója vagy kis énje (ahankára) összeolvad az Önvalóval (Átman). Ekkor az elme és az értelem ingadozása megszűnik, az "én" vagy ego eltűnik, és a shavászana által részesülünk a zavartalan boldogságban. 

A tudatosság szintjei

A jóga úgy tanítja, hogy a tudatosságnak négy fő állapota létezik. A három szokványos szint ezek közül a mély alvás vagy szellemi tudatlanság (szushupti) állapota, álmodozó vagy tétova állapot (szvapna), végül pedig az éberség vagy tudatosság állapota (dzságrita). Ezek között különböző állapotok léteznek. A negyedik (turíja), melyben a szádhaka szellemét világosság árasztja el, egy másik dimenzió. Egyesek az Örök Mostnak nevezik, amely meghaladja a teret és az időt. Mások úgy hívják, a Teremtővel eggyé váló lélek. Ezt a tökéletes shavászanában lehet megtapasztalni, amikor a test nyugalomban van, mint mély alváskor, az érzékek olyanok, mint az álomban, de az értelem éber és figyelmes. Az effajta tökéletesség elérése azonban ritka. A szádhaka ezután újjászületett vagy felszabadult (sziddha). Lelke Shankarácsárja szavait énekli:

Voltam, vagyok és leszek- miért félnék hát születést s halált?

Honan a szomj és éhség kínjai? Élet s lélegzet nem az enyém.

Nem vagyok sem elme, sem ego- hogyan gyötörhetne csalódás és bánat?

Nem vagyok más, mint eszköz: Tehet- e szabaddá vagy köthet- e gúzsba                                                                                            bármi féle tett?

Végrehajtás

A shavászana gyakorlása megköveteli azt, hogy techikáját nagyon részletesen leírjuk. A kezdőknek azonban ne szegje kedvét, hogy a részleteket is tökéletességre kell vinni. Ha valaki autóvezetést kezd tanulni, először nagy benne a zűrzavar. Az oktató segítségével azonban lassan a legbonyolutabb dolgokat is elsajátítja, míg végül azok ösztönössé nem válnak. Ugyan ez a helyzet a shavászanával is, azzal a különbséggel, hogy az emberi test működése sokkal bonyolultabb, mint akármilyen autóé.

A shavászanát nehéz megtanulni, mivel a test, az érzékek és az elme lecsendesítésével jár, miközben az értelmet ébren kell tartanunk. A keresők úgy közelítenek ehhez, hogy tanulmányozzák lényük különféle vonatkozásait- a testet, az érzékeket, az elmét, az értelmet és az Önvalót. A shavászana ellsajátításához nélkülözhetetlen a pontos gyakorlás.

Mielőtt elkezdenénk a gyakorlatot, távolítsunk el minden szoros ruhadarabot, övet, szemüveget, kontaktlencsét, hallókészüléket és hasonlót.

Idő és hely

Bár a shavászana bármikor végezhető, mégis a nyugodt órák javasoltak. Nagyvárosokban és ipari térségekben nehéz találni füst-, szmog- és vegyi szennyeződéstől mentes légkört. Válasszunk egy tiszta, sík területet, ahol nincsenek rovarok, zaj és kellemetlen szagok. Ne gyakoroljunk kemény padlón, merev felületen, de matracon se, mert a test egyenlőtlenül süpped bele.

Egyensúly

A test elhajlását megelőzendő, tartsuk a testet egyenesen és vízszintesen. Enek elenőrzésére húzzunk egy képzeletbeli vonalat, amely végigfut a homlok és a szemöldökök közepén, az orr tövén, az ajkak közepén, az állon, a torkon, a szegycsonton, a rekeszizom közepén, a köldökön, a szeméremcsonton, majd pedig továbbmegy a combok belső közötti területen, aztán a térdek, a lábikrák, a bokák és a sarkak közén. Ezután a test vízszintességét elenőrizzük a fejjel kezdve: tartsuk párhuzamossan a talajjal a két fület, a szemek külső sarkait, továbbá az ajkakat és az állkapocs alját. Végül nyugtassuk meg és igazítsuk be úgy a nyak hátulját, hogy az a középvonalában érintkezzen a talajal.

A felsőtest

Nyomjuk a lapockák csúcsát (belső pontját) a talajhoz. Göngyöljük a mellkas felső részének bőrét a szegycsonttól a lapockák felé, és igazgassuk el a hátat úgy, hogy az tökéletesen elnyugodjon a pokrócon. Ügyeljünk rá, hogy a gerinc háti és ágyéki területei mindkét oldalon egyformán terüljenek el, és hogy a bordák azonos mértékben táguljanak. Az emberek kilencvenkilenc százaléka nem egyformán nyugszik a két farizmon, hanem az egyikre nagyobb súlyt  helyez. Úgy helyezzük a keresztcsont közepét a padlóra, hogy a két farizom egyformán lazuljon el. Húzzunk képzeletbeli vonalat a mellbimbók, valamint a lengőbordák és a medencecsontok közé: hozzuk ezeket egymással és a talajal is párhuzamos helyzetbe.

A lábfejek

Érintsük össze a lábfejeket, és nyújtsuk ki a sarkak külső széleit: ezt követően engedjük, hogy a lábfejek azonos mértékben kifelé essenek. A nagylábujjakat súlytalannak és passzívnak kell éreznünk. Hibás erőltetni, hogy a kisujjak érintkezzenek a talajjal. Merev lábú emberek tarthatják a lábfejeiket úgy félarasznyira egymástól, mivel ez lehetővé teszi számukra, hogy a hátuk a talajon nyugodhasson. A térd hátsó külső széle maradjon érintkezésben a talajjal. Ha a térdek úgy nem tudnak pihenni, tegyünk alájuk egy összehajtott pokrócot vagy párnát. Ha úgy érezzük, hogy a lábak lazultak el, helyezzünk súlyzót a combok felső részére. Ez megszünteti az izmokban lévő feszültséget vagy keménységet, és a lábak nyugalomba kerülnek.

A kezek

Két kezünket távolítsuk el a törzsünktől, 15- 20 fokos szöget hozva létre a hónaljnál. Hajlítsuk be a karunkat könyökből, megérintve az ujjakkal a vállcsúcsot. Nyújtsuk ki a tricepszet a felkar hátsó részénél, a két könyököt vigyük a lábfejek felé, amennyire csak lehet. Az egész felkart, a váll külső peremétől a könyökig, tartsuk a talajon. Eresszük le az alkarokat a talajra úgy, hogy a könyökcsúcsokat ne zavarjuk, és helyezzük el a kézfejünket a padlón a csuklótól az ujjízületekig, felfelé néző tenyérrel. Tartsuk az ujjakat passzív és ellazult állapotban úgy, hogy a középső ujj hátulja érintse a talajt egészen az első ujjpercig. Figyeljünk oda, hogy a kar, a könyök, a csukló és a kézfej felezősíkja érintkezzen a talajjal. Ha a karjainkat közel tartjuk a testünkhöz, és emiatt a test nem tud megfelelően pihenni, vagy ha a karok, illetve a hátizmok megmerevednek, akkor tárjuk szét a karokat a vállak magasságáig. A földön fekvéskor olyasmit kell éreznünk, mintha a test az anyaföldbe sűllyedne.

Öntudatlan feszültségek

Könnyen előfordulhat, hogy az embernek nincs tudomása a tenyérben, az ujjakban, a talpban vagy a lábujjakban lévő feszültségről. Vegyük észre és szüntessük meg a feszültséget, amint és ahol fellép, majd ejtsük vissza ezeket a testrészeket szabályos helyzetükbe. 

A feszültség megszüntetése

Először tanuljuk meg ellazítani a test hátsó részét a törzstől a nyakig és a végtagokig. Utána lazítsuk el a test elülső részét, a szeméremcsonttól a torokig- ahol az érzelmek hullámoznak-, végül a nyaktól a fejtetőig. Ilyen módon megtanuljuk ellazítani az egész testet.

Éljük át a nemlétezés vagy üresség érzését a hónaljak üregében, valamint az ágyék, a rekeszizom, a tüdő, a gerincizmok és a hasüregben. A testet ilyenkor félrehajított boltnak érezzük. Szabályos shavászanában a fej is olyan mintha összezsugorodott volna. 

Tanuljuk meg elnyugtatni a fizikai test szöveteit, mielőtt foglalkozni kezdenénk az elmével. A durva fizikai testet (annamaja- kósha) ellenőrzésünk alá kell vonnunk, mielőtt rátérnénk a finomabb mentális test (manómaja-) és értelemtest ) vidzsnyánamaja- kósha) lecsendesítésére.

A test teljes higgadtsága az első követelmény, és egyben a szellemi nyugalom elérésének első jele is. Nem lehet szó az elme felszabadításáról, amíg meg nem jelenik a test minden részében a higgadság érzete. A test nyugalma magával hozza az elme csendjét. 

Az érzékek

A szem: Shavászanában a szádhaka a tekintetét befelé fordítja, és önmagába néz. Ez készíti őt elő a pratjáhárára- a jóga nyolc tagjából az ötödikre-, amelynek során az érzékek behúzódnak, és a szádhaka megkezdi utazását lényének forrásához, az Átmájához.

A szem az agy ablaka. Külsejét szemhély védi, amely redőnyszerűen működik. A pupillát körülvevő szivárványhártya automatikus szabályozóként állítja be a retinára eső fény mennyiségét, és ugyancsak automatikusan reagál az egyén érzelmi állapotára. A szemhéj lezárásával a szádhaka kirekeszthet mindent, ami kívül van, és tudatára ébredhet annak ami bensőjében található. Ha túl szorosra zárjuk a szemhéjat, a szem összepréselődik. Ez a színek, fények és árnyékok megjelenését idézi elő, ami elterelődéséhez vezet. Mozgassuk a felső szemhéjat óvatosan a szemünk belső sarka felé. Ez ellazítja a közvetlenül felettük lévő bőrt, és teret hoz létre a szemöldökök között. Bánjunk finoman a szemünkkel, mintha virágszirom volna. Csak annyira emeljük a szemöldököt, hogy a homlok bőrét mentesítsük minden feszüléstől.

A fül: A fül fontos szerepet játszik mind a shavászanában, mind pedig a pránájámában. Miközben a szemünk tétlen, a fülünk legyen nyugodt és figyelmes. Ha feszültség vagy túlzott ellazulás van bennünk, az hatással van az elmére, és ez fordítva is igaz. Az értelem székhelye a fejben van, míg az elme a szívben gyökerezik. Ha gondolatok hullámzanak bennünk, a belső fül veszít a figyelmességéből. Gyakorlással a folyamat megfordítható, és a fül üzenetet tud visszaküldeni az ingadozások megállítására, hogy az elme lecsendesedjen. Ha a szemünk feszült marad, a fülünk elzáródik, ha pedig ellazítjuk, a fül is ellazul. 

A nyelv: A nyelv gyöke maradjon passzív, mint alváskor, és pihentessük a szájüreg alján. A nyelv minden mozgása- ahogy a fogakhoz vagy a szájpadláshoz szorítása is- ingadozó elmére utal. Ha valamelyik oldalra elmozdul, a fejünkkel is ez történik, ami megnehezíti a teljes relaxációt. Tartsuk lazán a szájunk sarkait úgy, hogy oldalra húzzuk azokat.

A bőr: A testet borító bőr biztosít struktúrát annak, ami talán a legfontosabb érzékszerv. Az öt megismerő szerv a szem, a fül, az orr, a nyelv és a bőr. A fény, a szín, a hang, az illat, az íz és az érintés finom elsődleges elemei (a tanmátrák) rajta hagyják lenyomatukat az érzékszerveken. Ezek azután üzenetet küldenek az agyba, és válaszokat kapnak, hogy aszerint reagáljanak. Az érzékszerveket szabályozó idegek megnyugszanak, ha az arcizmok feszültségét megszüntetjük, az agy pedig megszabadul a megismerő szervek kapcsolatától. Különösen figyeljünk oda a halánték, az arccsont, valamint az állkapocs aljának környékére. Ez lehetővé teszi, hogy ráérezzünk a szájpadlás és a nyelv töve közötti nyugalomra. Shavászanában az izmok ellazulnak, a bőr pórusai összehúzódnak, és a fontos idegek nyugalmi állapotba kerülnek. 

Légzés

Ügyeljünk rá, hogy a lélegzet egyenletesen áramoljon mindkét orrlyukban. Kezdjük normál belégzéssel, de a kilégzés legyen lágy, mély és nyújtott. Egyeseknél a mély belégzés nyugtalanságot okoz a fejben és a törzsben, amivel a végtagok merevsége is együtt jár. Számukra normál belégzés és mély, lágy kilégzés ajánlott. Ez lenyugtatja az idegeket és az elmét. Azoknak, akik nyomban nyugtalanok lesznek, mihelyt megpróbálják végrehajtani a shavászanát, mélyen, lassan és nyújtottan ajánlatos be- és kilélegezniük, amíg el nem érik a csendességet. Abban a pillanatban azonban, hogy csendességet éreznek, hagyják abba a mély légzést, és engedjék a lélegzetet magától áramlani. Amikor a kilégzés művészetét tökéletesítjük, olyan érzésünk támadhat, mintha szökne a levegő a mellkasunk bőrének pórusain: ez a tökéletes ellazultság jele. Minden kilégzés továbbviszi a szádhaka elméjét önnön valója felé, kisöpörve az agyából minden ott lévő feszültséget és tevékenységet. A kilégzés a lejobb formája annak, hogy a shádhaka mindenét- lélegzetét, életét és lelkét- átadja a Teremtőjének. 

A fej

Bizonyosodjunk meg arról, hogy a fejünket egyenesen és a mennyezettel párhuzamosan tartjuk. Ha ugyanis felfelé billen, akkor az elme a jövőben jár. Ha előreesik, olyankor a múltban mereng, ha pedig megdől valamelyik irányba, akkor a belső fül (a csiga, a félkörös ívjáratok és a fültornác) követi. Ez hatással van a középagyra, és az ember hajlamos álomba merülni vagy elveszíteni a tudatosságát. Tanuljuk meg a fejünket egy síkban tartani a talajjal, hogy ezáltal az elme folyamatosan a jelenben maradjon. Ha fejünk bármerre dől, és ezt kiigazítjuk, az segíteni fog abban, hogy létrehozzuk azt az egyensúlyt (szamatva) a két agyfélteke és a test között, amely az egyik isteniséghez vezető kapu.

Kezdetben az áll öntudatlanul is föl-le mozog a légzés során. Szabályozzuk ezt oly módon, hogy a fejünk hátulját tudatosan párhuzamosan tartjuk a talajjal, méghozzá úgy, hogy a nyaktól kezdve nyujtjuk felfelé, a fejtető hátulja felé.

Az agy

Ha az agy vagy az elme feszült, a bőr is feszült lesz, és ez fordítva is igaz. Tanuljuk meg fegyelmezni magunkat a bőr pórusaitól kezdve az Önvalóig és vissza. A test, az elme és az értelem összes energiájának el kell merülnie az Önvalóban. Használjuk az akaraterőt, hogy lecsendesítsük az elmét és az érzelmet. Végül szublimáljuk az akaratot is.

Mindaddig, amíg az érzékek aktívak, az Átmá rejtve marad. Ha lenyugtatjuk és elcsendesítjük az érzékeket, az Átma felragyog, mivel a vágyak felhői szertefoszlanak. Mint a hal cikázása a tó vizében, olyanok az elme és az értelem (buddhi) mozdulatai is- a testen belül és kívül egyaránt. Ha a víz nyugodt, a benne tükröződő kép zavartalan és mozdulatlan. Ha az elme és az értelem ingadozásait lecsendesítjük, az Önvaló (Átmá) képe zavartalanul a felszínre emelkedik, vágyaktól mentesen. Az egyszerűségnek és tisztaságnak ezt a vágytalan állapotát kaivaljávasztháként ismerik.

A shavászanában arra törekszünk, hogy a test nyugalmát és a légzés passzivitását fenntartsuk, mialatt az elme és az értelem fokozatosan szublimálódik. Ha kívül vagy belül ingadozunk, szellemi és  intellektuális energiák vesznek kárba. Shavászana az elmében lévő belső vagy érzelmi zavarok lecsendesednek, előidézve a manólaja állapotát (a manasz elmét, a laja pedig elmerülést jelent). Az elme ekkor- mentes lévén az ingadozásoktól- feloldódik és beleolvad az Önvalóba, mint a folyó a tengerbe. Ez a tétlenségnek egy negatív állapota, melyet a jógaszövegek "üres"-ként (súnjávaszthá) jellemeznek, mint az egyén önazonosságának érzelmi szinten a szádhaka egyfajta világosságállapotot él át, amelyben az értelem teljesen átveszi az irányítást, és nem enged betörni zavaró gondolatokat. Ez az állapot az asúnjávasztháként ismeretes (az "a" fosztóképző, a súnja üreset jelent). Ha a szádhaka ellenőrzése alá tudja vonni az elméjét és az agyát, akkor eljut egy olyan új, pozitív állapotba, mely túl van a manólaján és az amanaszkatván, s amely maga a tiszta létezés.

A manólját vagy súnjávaszthát az újholdhoz lehet hasonlítani, amikor a Hold, bár kering a Föld körül, mégsem látszik. Az amanaszkatva vagy asúnjávaszthá állapota viszont a teliholdhoz hasonlítható mely visszatükrözi a Nap, az Átmá fényét. A szádhaka teste, elméje és értelme jól kiegyensúlyozott, és energiát sugároz úgy a súnjávaszthában, mint az asúnjávaszthában. Megtalálja az egyensúlyt az érzelmek üressége és az értelem teljessége között.

Ahhoz, hogy ezt az állapotot elérje, ki kell fejlesztenie megkülönböztetés képességét. Ez tisztasághoz vezet, és lehetővé teszi számára, hogy még jobban ellazítsa magát. Ha elérte a tisztaságot, a kétségei eloszlanak, ami világosságot eredményez. Lénye ekkor egyesül a Határtalannal (Paramátmá). Ezt éli át a szádhaka, ez a shavászana nektárja.

Gyakoroljuk a shavászanát 10- 15 percig, hogy megtapasztaljuk az időtlenség érzetét. A legkisebb gondolatfoszlány vagy mozdulat megtöri a varázst, és az ember ismét az idő világába kerül, melynek jellemzője a kezdet és a vég.

Az, hogy a sikeres shavászanából visszatérjünk a megszokott állapotba, időt igényel. Két lélegzet és két gondolat között változó időbeli űr van, akárcsak egy aktív és egy passzív állapot között. Mivel a shavászana  passzív állapot, maradjon a szádhaka csöndes megfigyelő mindaddig, míg a megszokott aktivitás be nem férkőzik az agyába és a testébe. A sikeres shavászana után úgy érezzük, mintha az idegek összezsugorodnának, miközben visszatérnek a megszokott állapotba: az agy hátulja száraznak és nehéznek tűnik, az elülső része pedig üresnek. Ezért ne emeljük fel a fejünket hirtelen, mert akkor akár eszméletvesztés is bekövetkezhet vagy elnehezülést érezhetünk. Maradjunk ebben az állapotban egy ideig. Utána hajlítsuk be a térdünket az egyik oldalra, és 1- 2 percig maradjunk ebben a testhelyzetben. Ismételjük ezt meg a másik oldalra is. Ennek eredményeképpen nem érzünk majd megerőltetést, amikor felkelünk.

Figyelmeztetés egyedi esetekre

Mindazok, akiket túlzott feszültség, magas vérnyomás, szívbetegség, tüdőtágulás vagy nyugtalanság gyötör, feküdjenek falapokra, és helyezzenek párnát a fejük alá.

Feszült és nyugtalan emberek tegyenek súlyzót (kb. 25 kilósat) a combok felső részére, továbbá 2- 2 kilósat a tenyerekre. Alkalmazzanak sanmukhi mudrát, vagy pedig tekerjenek egy kb. 8 cm szélesre osszehajtogatott hosszú, puha és vékony kendőt a fejük köré, letakarva vele a szemet és a halántékot. Kezdjük a szemöldököktől, az orr elzárása nélkül; és tűrjük be a végeit, vagy a halánték felett, vagy alul, az orr mellett. Ne legyen a kendő se túl szoros, se túl laza. Ha az agy tevékeny, a halántékmozgások és a szemgolyó feszülése kifelé fogja nyomni a kendőt. Ha viszont a bőr ellazul, azt sem érezzük többé, hogy a kendő hozzánk ér. Ez egyben annak is a jele, hogy az agy kezd megnyugodni.

Azok, akiknek fáj a nyakuk csigolyagyulladás (spondylitis) vagy rándulás miatt, nehéznek találják majd a nyakuk hátuljának nyújtását, de a kényelmes pihentetést is. Nekik egy törölközőt vagy összehajtogatott kelmét tanácsos betenni a nyak töve és a koponya közötti részre. A túlzottan ideges vagy önbizalomhiányban szenvedő emberek úgy feküdjenek le shavászanába, hogy a tekintetüket a szemöldökük közepére irányítják (trátaka), lehunyják szemüket, és befelé tekintenek. Mélyen lélegezzenek, benntartva a lélegzetet 1- 2 másodpercig az egyes belégzések után. Ők a shavászanát csak szarvángászana után végezzék, amit a Jóga új megvilágításában című könyv ismertet. A mély be- és kilégzés lehetővé teszi számukra, hogy ellazítsák magukat, ami után már nem kell többé a tekintetüket a szemöldökök közé összpontosítaniuk, ahogy a mély lélegzésre sem kell külön figyelmet fordítaniuk.

Ha a padló és a derék közötti rés túl nagy, használjunk egy puha párnát vagy egy összetekert pokrócot a térköz kitöltésére. Ez segít pihentetni a hát ágyéki részét. Derékfájós emberek tartsanak súlyzót (12- 24 kilósat) a hasukon. Ez enyhíti a fájdalmat.

Hatások  

A helyesen végrehajtott shavászanában minimális az energia veszteség és maximális a regenerálódás. A gyakorlat felfrissíti egész lényünket, lendületessé és kreatívvá téve bennünket. Száműzi a haláltól való félelmünket (bhaja), és félelemmentességet (abhaja) ébreszt. A szádhaka a nyugodt derű és a belső egység állapotát éli át.

Csak ajánlani tudom, és jó egészséget kívánok, a gyakorlatokkal vagy a nélkül! 

B.K.S. Iyengar könyvei: A jóga új megvilágításban, és Pránájáma új megvilágításban

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat