Napkertviz

Az egészség megőrzéséről, és a szakmámról

A Szem tornájával foglalkozom ebben a szösszenetben.

Magam is csak az internetten keresztül ismerem ezt a módszert. Azért döntöttem e mellett, mert jó sok munkával sajátítható el, és nagy hitet feltételez a megvalósítójáról.  

Hu pont honlap:

Látásjavítás természetes módszerekkel

Bates gyakorlatok


 

 

1. Tenyerezés 

Az ellazulást legkönnyebben úgy érheti el, ha szemét becsukja. Ez általában csökkenti a feszültséget, így a látás pillanatnyi, vagy tartósabb javulása jön létre. A bevillanó éles látás pusztán ezzel a lazító gyakorlattal nagyon hamar elérhető.  

A zárt szemhéjakon keresztül egy kevés fény áthatol, ezért nagyobb mértékű lazulást érhet el, ha ezt is kizárjja Helyezze tenyerét zárt szemeire úgy, hogy az ujjak a homloknál keresztezik egymást és a szemgolyókra ne gyakoroljunk nyomást. Ezt a gyakorlatot "tenyerezésnek" nevezzük. Olyan hatásos a feszültség csökkentésében, hogy akár ösztönösen alkalmazhatjuk, és a legtöbb esetben jelentős lazulást, vagyis jobb látást érünk el vele.

Tenyerezzen 5 - 10 percet naponta, amikor csak lehet.

palmingv.gif

2. Pislogj gyakran 

Álló tárgyak pislogás nélküli bámulása során erőltetés, feszültség jön létre, ami csökkenti a látás élességét. 

3. Olvasd a Snellen teszttáblát minden este és reggel 

Az iskolás gyerekek és mások rossz látása gyakran azzal is meggyógyítható, hogy ugyanazt a teszttáblát olvasgatják 2 szemmel, aztán külön-külön is. Pusztán ezzel az egyetlen gyakorlattal megelőzhető a rövidlátás (myopia) az iskolás gyerekeknél.

 

snellen.gif



4. Mini betűk 

Olvasson 15 cm távolságból nagyon apró betűs szöveget, ha lehet minden este és reggel. Ha nem látja, pásztázza a homályt anélkül, hogy akarná látni a szöveget. Pásztázzon a fehér sorközökön olvasás helyett, az is hasznos.

5. A hosszú inga

 

Álljon olyan 30 cm-es terpeszben, és merőlegesen a szoba egyik falára. Miközben felemeli a bal sarkát a földről, lendüljön a testével - válla, feje és a szemével együtt - jobbra, míg a vállai párhuzamosak nem lesznek a fallal. Most fordítva lengesd a tested balra, közben a bal sarkad visszamegy a földre és a jobb sarkad emeled fel. Váltakozva nézd a jobb és a bal oldali falat, közben mozgasd a fejed és a szemed a vállaid mozgásával. (A testsúlyod mindig arra a lábra helyezkedik, amerre fordulsz.) Amikor ez könnyedén, folyamatosan, megerőltetésnélkül megy és egyáltalán nem figyelünk a mozgó tárgyakra, lassan átérezzük, hogy a hosszú inga oldja az izmokban és az idegrendszerünkben lévő feszültséget.

A tárgyak különbözőképpen mozognak. Azok, amelyek közvetlen előtted vannak, mintha gyorsvonati sebességgel mozognának és homályosak. Nagyon fontos, hogy NE próbálja meg tisztán látni ezeket a mozgó tárgyakat.

Mind a tudatunknak, mind a szemünknek jót tesz - nem számít, mekkora a mentális vagy egyéb stressz -, ha el tudjuk képzelni, hogy miközben  a messzeségben pásztázunk valamin ide-oda , esetleg a fejünk és a testünk is mozog, hogy a dolgok az ellentétes irányba látszanak elmozdulni ugyanolyan nagy ívben, mint ahogy a szem teszi.

 

Ezzel a néhány egyszerű gyakorlattal el lehet kezdeni a gyakorlást. A  gyakorlatok hatékonyabbá tételére és a haladó gyakorlatok elsajátítására az online tanfolyamon van lehetőség.

 

Kivettem a könyvtárból egy ezzel kapcolatos könyvet, mert nekem is hasonló tünetek jelentkeztek az öregkori szemgyengeség. Már egy méterre kellet, ill. kell tartanom a könyvet, hogy lássak is valamit.

 

Harry Benjamin az író

TÖKÉLETES LÁTÁS a mű címe

az alcím pedig: Szemüveg nélkül

2009 és 2010 második kiadás

Kiadta a Bioenergetic Kft.

 

Az író megrázó történetével kezdődik, ugyanis majdnem megvakult. Az orvosok már le is mondtak  róla. Specialistához járt a legerősebb szeüveget írta fel a specialista, egy ideig használt valamit azután nem. Amikor kapott egy könyvet Dr. W. Bates  módszeréről felolvastatta, és megtartotta a benne foglaltakat. Eldobta a szemüveget, először nem tapasztalt változást, és kitartott az írás betűje mellett, majd lassan javulni kezdett a gyakorlatok szívós végzése természetesen kellet hozzá, és javult. Kitanulta a természetgyógyászatot.

"Tudomasomra jutött, hogy London nyugati negyedében él egy olyan szakorvos, aki a Bates-módszert alkalmazza. Felkerestem. Célom az volt, hogy kiderítsem: melyik a legeredményesebb módja annak, hogy visszanerjem látásomat. Abbahagytam munkámat, és - 23 év után!- félretegyem a szemüveget. Elkezdtem a szemet edző gyakorlatokat.

Módszerek a lazítás elősegítésére:

Amikor alszunk, a testünk pihen és erőt gyűjt a következő nap feladataihoz. Ha bizonyos testrészeink a szokottnál gyengébb állapotban vannak, nem tudnak feltöltődni. Ilyenkor kiegészítő módszerekhez kell folyamodni, hogy a gyengébb szervek is kipihenjék magukat, és kilazuljanak.

1. Tenyerezés: Szemfájások esetén napi fél, vagy egy teljes, vagy még több órányi abszolút nyugalomra feltétlenül szükségünk van. Tenyerünket a szemünk elé helyezzük. A tenyerezés által hatásosabban érhetjük el a szemnek és a szem körüli izmoknak a teljes és tudatos ellazulását, mintha azt puszta alvás hozta volna létre. A tenyerünket a szemünk elé helyezzük. A tenyérrel való lazítás alatt helyezkedjünk el a lehető legkényelmesebben. Lazítsuk el magunkat, amenyire csak tudjuk. Hunnyjuk be a szemünket, és tegyük a jobb tenyerünket a jobb, a balt pedig a bal szemünk elé. Az ujjak a homloknál keresztezzék egymást. A szemre semmilyen nyomást nem szabad alkalmazni. Ha a szemünket teljesen befedtük, helyezzük könyökünket a térdünkre. Fontos, hogy a tenyerünkkel befedett szemek csukva maradjanak és lazák legyenek. Minnél feketébb a szín, amit a tenyérrel letakart szem lát, annál ellazultabb a szem állapota. A szellemi kipihentség éppen olyan fontos, mint a szem pihenése. A gyakorlat végzése alatt a páciens ne foglalkozzék izgató problémákkal, és ne töprengjen szemének állapota felett sem. Ehelyett próbáljon meg kikapcsolni minden gondolatot, és merüljön el a sötétségben. Ha naponta kétszer vagy háromszor tíz, húsz, vagy harminc percig végezzük a fenti gyakorlatot, hamarosan észrevehető a szem javulása.

2.Lebegés: Az egész idegrendszerre hat, így a szellemet és a testet egyaránt ellazítja, és a nagy segítség a szem túlfeszültsége, és kimerültsége ellen. Ezt következőképpen kell alkalmazni: áljunk alapállásba a két láb kb. 30 cm távolságra legyen egymástól, karjainkat lazán lógassuk az oldalunk mellett. Tartsuk magunkat olyan lazán, amennyire csak lehetséges és lebegtessük az egész testünket könnyedén egyik oldalról a másikra, mint ahogy a falióra ingája lebeg, éppen olyan lassan mozogjunk! Naponta kétszer vagy háromszor kell végezni, öt vagy tíz percig, vagy mindig olyankor amikor a szem fárad, vagy fáj. A lebegést ablak előtt állva végezzük. Ha a gyakorlat végzése közben az ablakon keresztül kitekintünk, az ablakon kivüli tárgyak lengésünkel ellenkező irányba kezdenek mozogni, ez az ellenirányú mozgás szükséges a gyakorlat sikeréhez. Miután egy percig végeztük ezt nyitott szemel, csukjuk le a szemünket és csukott szemmel végezzük a gyakorlatot, egy percig, majd ismét nyissuk ki. Váltakozva hol nyitott, hol csukott szemmel, egy-egy percig. Ha helyesen végezzük a gyakorlatot, kitűnő hatása van a szemre, és az idegrendszerre egyaránt. 

3. Pislogás: A szemet lazítja az egyszerű pislogás, akaratlagosan végezve.

4. Napfény: A nap szerepe az öszes látáshiba esetében nagy. Hunjuk be a szemünket és forduljunk a nap irányába.

5. Hideg víz: Mosakodásnál mielőtt megtörölközünk, hajoljunk a mosdótál fölé, és merítsük tele a tenyerünket vízzel. Aztán sietség, kapkodás nélkül, spricceljük a hideg vizet a behunyt szemünkre. Ismételjük meg a gyakorlatot kb. hússzor, aztán törölközzünk meg, és dörzsölgessük a behunyt szemünket egy-két percig a törölközővel. Ezáltal a szem csillogó, felfrissült lesz, ajánlatos ezt napota háromszor végezni, és ha fáradt a szem akkor többször is lehet.

Látásjavítás:

Memória és fantázia: Egy jól ismert tárgyat mindig könnyebb észrevenni, mint egy nem ismertet. Ez azért van így, mert a fantázia és az emlékezőképesség segítségünkre siet. A tárgy képe korábbi asszociációkon kereszül más gondolatokkal összefüggésben belevésődik elménkbe. Erre emlékszünk, mikor látunk valamit. Ez segít nekünk abban, hogy a tárgyat környezetéből könnyedén "kiemeljük", sokkal könnyebben mint egy soha nem látott tárgyat. Ha egy embercsoportot látunk, könnyebben megjegyezzük kozülük a barátokat mint az idegeneket. Ezért olyan fontos, hogy a látászavarban ápolják a memóriájukat és képzelőerejüket. 

 Pillantsunk rá egy kis tárgyra, s figyeljük meg annak alakját és nagyságát. Igyekezzünk megfigyelni annak apróbb részleteit is, aztán csukjuk be a szemeinket, képzeljük el a tárgyat behunyt szemmel, majd kezdjük újra előrröl a gyakorlatot. Fordítsanak erre naponta öt percet.

Erre alkalmas tárgy lehet egy szó is egy könyvben, vagy egy betű egy bizonyos szóban. Ha jól végzik a gyakorlatot, biztos, hogy a korábban memorizált betűkép vagy szó sokkal plasztikusabbnak és feketébbnek tűnik, mint azelőtt, s idegen szövegkörnyezetben is azonnal fel fogjuk ismerni. Ez már a látóélesség javulásának a jele. Többször ismételjük meg a gyakorlatot, de most már más szavakkal vagy betűkkel próbálkozzunk.

Rögzített központi látás: Azt látjuk a legjobban, amire éppen a tekintetünk irányul. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a látáshibában szevedőknél ez nem így van.

A szemüvegviselés miatt állandósult izomfeszülés következtében a szem ideghártyájának(retina) középső része nem képes a képek pontos rögzítésére, mivel ezt a részt a szemüveg rendkívüli módon leterheli. Ezért ha a látászavarban szenvedők megpróbálnak szemüveg nélkül látni, azt tapasztalják, hogy a retina perifériás területével jobban látnak, mint a középső résszel. Az egészséges látás csak akkor érhető el, amikor a központi ideghártyarész ismét normálisan működik, vagyis ha elérjük a rögzített központi látást.

Nyissunk ki egy könyvet, összpontosítsuk figyelmünket egy bizonyos szóra a sor közepén. Hunnyjuk be a szemünket, és a kiválasztott szót probáljuk meg élesebben elképzelni, mint a környezetét. Aztán nyissuk ki a szemünket, nézzük újból a szót, majd újra csukjuk be. Folyamatosan  ismételjük a gyakorlatot öt percen keresztül. Próbáljuk meg a kiválasztott szót egyre tisztábban, a környezetét pedig egyre elmosódottabban látni.

Hamarosan tapasztalni fogjuk, hogy a szó valóban élesebb és tisztább lesz, mint a mellette lévők. Ez már a látóképességünk javulását jelenti.

Olvasás: Azt szokták mondani, hogy a szem túlfeszítettségének oka az olvasás, különösen akkor, ha erre gyenge fény mellett kerül sor. A valóságban azonban épp az olvasás bizonyul az egyik legmegfelelőbb módszernek arra, hogy a szemet aktívnak és egészségesnek őrizzük meg. Az olvasás sosem okozhat látáshibát, sőt, minnél többet olvas valaki, annál jobban ellazul a szem.

Szemizom és nyakgyakorlatok:

Szemizom gyakorlatok

1. A fejet nyugodt és laza állapotban tartva, fejmozdítás nélkül nézünk könnyedén, hatszor egymás után felfelé és lefelé. A szemnek különösebb erőltetés nélkül lassan, szabályosan, ritmikusan kell mozognia, a lehető legmagasabb és legalacsonyabb pont között. Amint az izmok lazábbak lesznek, egyre mélyebbre ill magasabbra tudunk nézni.  A gyakorlatot ismételjük meg kétszer háromszor, úgy hogy közben néhány másodperces szüneteket tartunk.

2. Most jobbra balra mozgassuk a szemgolyónkat. Hatszor és 2-3 szor ismételjük kihagyásokkal.

3. Keresünk egy tárgyat mely a szemünktől 3-4 méterre van. Mutatóujjunkat közvetlenül a szemünk elé 20 cm távolságra tartva, először nézzünk az ujjra majd a tárgyra. Mindezt 10 szer egymás után ismételjük meg. Pihenünk, majd újra 10 szer újból pihenő majd  újból 10 szer ismételjük meg.

4. Mozgassuk szemünket kőrkörösen egyik majd másik irányba, nyégyszer végezzük el a gyakorlatot. Ezt ismételjük meg egy-egy másodperc kihagyásával 2 szer 3 szor.

Nyakgyakorlatok

A következő gyakorlatok arra szolgálnak, hogy az összehúzódött és megmerevedett nyakizmokat kilazitsák. A hatás egyidejüleg csigolyakezeléssel tovább fokozható. Ezek végzése mely együtessen sem vesz igénybe többet öt percnél, a legmegfelelőbb idő reggel közvetlenül felkelés után.

1. Lazítsuk el magunkat, amennyire csak lehet, lógassuk kezeinket az oldalunk mellett, és emeljük fel a vállainkat olyan magasra, amennyire csak lehet! Aztán ereszük le, majd könnyedén, élénken és gyorsan végezzünk huszonöt körkörös vállmozgást. 

2. Ugyan az mint az előbbi gyakorlat.A külömbség annyi, hogy ellenkező irányba kell körözni a vállakkal.

3. A merev nyakizmokat ellazítva fejünket hajtsuk le úgy, hogy állunk a lehető legjobban közelítse meg a mellkasunkat. Aztán emeljük fel fejünket, és hadjuk, hogy hátraessen amenyire csak lehetséges, egészen a hát felső részéig. Ismételjük meg a gyakorlatot 12-szer!

4. Fejkörzés, mégpedig: Állunkkal körkörös mozgást végzünk. Fejünkkel először jobb vállat, majd a hát felső részét, és onnét a bal vállat közelítsük meg, s onnan vissza az első helyzetbe! Ismételjük meg a gyakorlatot az ellenkező irányba is! Írjunk le fejünkkel tizenkét teljes kört! A nyakat egész idő alatt ellazítva kell tartani. A körzés irányát állandóan változtatni kell. Így lehet csak elkerülni az elszédülést.

5. Fordítsuk a fejünket balra, amennyire csak lehet. Ügyeljünk arra, hogy testünk ne mozogjon. Aztán forgassuk fejünket jobbra nyugodtan, lassan ismételjük meg a gyakorlatot tízszer! Ha minden reggel elvégezzük ezeket a gyakorlatokat, a nyak felső része, és a felső hátcsigolyák kilazulnak. Ez javítja a szem és a fej vérellátását.

Étrend: A szembajok megelőzésében, rendkívül fontos szerepet játszik a figyelmesen összeállított étrend. A táplálkozás a légzéshez vagy az alváshoz hasonlóan élettani funkció. Napjainkban az emberek többsége nem azért eszik, hogy csillapítsa éhségét, hanem hogy élvezetet talál a különböző ínycsiklandó ételek fogyasztásában. Érthető, hogy a civilizált országok többségében azételeket ízletesen készítik el. Ehhez az étkezésnél használatos nyersanyagokat finomítani kezdték. (cukrot, kenyeret, gabonaféléket) Tartósítani, és ásványtalanítani kezdték: gyümölcsöket, húst, halat. Túlzottan elszaporodtak az édességek, s e közben elterelődött a figyelem a természetes élelmiszerekről: a friss salátákról, gyümölcsökröl, zöldségfélékről, dióról. Ha ezek mégis bekerülnek az étrendünkbe, elkészítésük közben(túlfőzés miatt) veszendőbe mennek az értékes ásványi sók és egyébb egészséget javító tápértékek, vitaminok.

Minek foglalkozünk ennyit az elkészítés módjával? Ezek alapján e könyv írója által képviselt irányzat követői azt valják a legtöbb betegséget kiváltó ok: az emberek kedvük szerinti étkezése.

Ebből a feltevésből kiindulva a természetgyógyászok jelentős sikereket értek el, olyan betegségek kezelésénél, mint például a reuma, tuberkolózis, cukorbetegség, vesebajok, szívgyengeség. Ezek az eredmények kizárólag annak köszönhetők, hogy sikerült a beteggel megértetni, az egészséges étkezés fontosságát. 

Étrendjét alapvetően természetes élelmiszerekből, friss gyümölcsökből, zöldségekből, gyökeres növényekből, dióféleségekből, szárítot gyümölcsökből, tejtermékekből, és mézből állítsa össze. Ügyeljen arra, hogy semmit ne főzzön túl.

Gabonafélékre is szükség van; ezek azonban mellékes szerepet játszanak. Legmegfelelőbb a valódi korpakenyér.

A lekvárok, sütemények, torták, krémek, fehér cukor, fehér kenyér, tea, kávé tönkre teszik az emésztő rendszert, és az egész szervezetet. Lehetőleg kerüljük ezeket az élelmiszereket mert a szervezet nem tudja feldolgozni őket.


Diéta koplalás:
 A legjobb ha a napot friss vagy szárított gyümölcsel és hideg tejjel kezdjük.(a gyümölcshöz ne együnk kenyeret)

Délben vagy este fogyasszunk vegyessalátát. Ez állhat fejes salátából, zellerből, paradicsomból, uborkából, tormából, vörösrépából, sárgarépából fogyasszunk hozzá korpakenyeret, vajat, sajtot. A salátát különös gonddal készítsük, csak citromlével ízesítünk, ne használjünk hozzá ecetet, tiszta oliva olajat használjunk! Nagyon jó még az aszalt szilva és az aludttej fogyasztása. A  harmadik étkezés lehet valamivel komolyabb, pl hal, vagy tojás, párolt zöldséggel,(lehet burgonya hélyában főzve) Második fogásnak együnk szárítot gyümölcsöt, és diót, sűlt almát és madártejet.

A fenti szabályok szerint nagyon rövid idő múlva csodálatosan hozzásegítjük a szemet a gyors javuláshoz.

 


Read more: http://szemtorna.hupont.hu/8/bates-gyakorlatok#ixzz3efs7kZhT

  A másik honlapom címe: napvizkert.ucoz.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 8
Heti: 44
Havi: 239
Össz.: 27 934

Látogatottság növelés
Oldal: A szem gyógyítása tornával
Napkertviz - © 2008 - 2024 - napkertviz.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »